Szerző: Chi-chan
Cím: Without a Trace
Korhatár: 18
Szereplők: Uruha x Aoi
Műfaj: Dráma, dráma, dráma...
Figyelmeztetések: yaoi, durva nyelvezet, sex-jelent később... öhm... rengeteg dráma, sírás-rívás, fájdalom...

Nyögéseim egyre sűrűbbek lesznek, mellkasom őrült tempóban süllyed s emelkedik. Érzem, hogy nagyon közel járok már, és éppen jelezném Uruhanak, mikor ő maga is észreveszi. Elmosolyodva emelkedik fel hozzám, majd ajkaimra csókol. Hevesen tapadok szájára, kívánom a csókját, az érintéseit, őt magát... Elhúzódik, majd csípőmre ül és lassan lehúzza magáról pólóját, ezzel is kínozva engem. Felülök, ajkaim nyakára tapadnak, aprókat harapok tüzelő bőrébe... lehunyja szemeit, hajamba markolva húz közelebb magához, miközben nyelvemmel érzékeny bőrét simítom. Erőt vesz magán, kissé hátrébb húzza fejét, majd rám mosolyog.
- El sem tudod képzelni, mióta vágyom már erre... - leheli egyenesen ajkaim közé, mire csak lehunyom szemeim. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy nem csak ő tesz engem boldoggá, hanem én is őt. De hirtelen... hirtelen félelem fog el és egyik pillanatról a másikra kezd el reszketni a testem. Mi a fene van velem? - Yuu... jól vagy? - elsötétül tekintete az aggodalomtól, mire én csak bólintok.
- Jól... csak, azt hiszem... félek ettől az egésztől egy kicsit... - suttogom pironkodva, mire csak elmosolyodik, majd ad egy puszit ajkaimra.
- Vigyázok rád... te vagy a legnagyobb kincsem, nem foglak bántani! Rendben?
- Hai. - bólintok, majd már csak azt érzem, hogy hátamra dönt és újra nyakam kezdi kényeztetni. Forró mellkasa enyémhez ér, szinte tüzelni kezd a bőröm. Végignyal mellkasomon, majd hasamon, végül megáll köldökömnél.
- Őszintén bántam, mikor kivetted... - suttogja, nekem pedig hirtelen le sem esik, miről beszél. Megemelem a fejem, s látom, ahogy köldökömbe harap... a piercing.
- Muszáj volt... - sóhajtom. - Pedig... nagyon szerettem...
- Hát még én... - harap újra bőrömre, mire felnyögök. Megemelkedik, majd ujjaival arcom simítja, végül ajkaim. Két ujja alsó és felső ajkam közé csúszik, én pedig élvezettel nyalok végig rajtuk. Nyelvemmel őrült táncba kezdek ujjai között, mire ő csak felnyög. Úgy tűnik, már igazán beindítottam és ez büszkeséggel tölt el.
Kihúzza ujjait ajkaim közül, levezeti őket a mellkasomon, majd megemelkedik hozzám, miközben érzem, ahogy bejáratomnál köröz.
- Lazulj el, édes... - suttogja, majd megérzem első ujját testembe furakodni. Igazából... nem fájdalmas, csupán kellemetlen érzés. Apró sóhaj hagyja el ajkaimat, mikor mozgatni kezdi bennem. - Nem fáj?
- Nem... csak... kellemetlen kicsit... - suttogom, majd tényleg felszisszenek, mikor második ujja is testembe csúszik. Ez viszont már fáj... összeráncolom szemöldököm, mire ő csak homlokomra csókol, és egészen addig kényeztet még a ráncok ki nem simulnak... lehunyt szemekkel tűrőm, de lassan... szépen lassan megszokom a kissé kellemetlen, kissé fájdalmas érzést... Ujjaihoz még egy harmadik is csatlakozik, de az már korántsem érint olyan fájdalmasan... Kihúzza ujjait, majd lábai közé térdelve kényelmese, elhelyezkedik. Rám mosolyog, majd lehajol hozzám, miközben érzem, ahogy testembe csúszik. Ruháit útközben már levette... de, hogy hogyan, az valahogy teljesen kiesik nekem. Hátravetem fejem, mert ez viszont eléggé fáj. Uruha kedveskedően csókol nyakamra, apró puszikkal hinti be a kulcscsontom, majd felfelé haladva egészen a fülem mögötti érzékeny részig. Lassan elcsitul a fájdalom s akaratlanul is megmozdítom eddig mozdulatlan csípőmet. Nem mert tenni semmit, nem akart nekem fájdalmat okozni... Egyszerre nyögünk fel a hirtelen ingerre. Felnézek rá, szemeiben ködösen csillan meg a vágy. Gyönyörű szép, ahogy kissé zilált haja takarja arcát, szemei homályosak, de úgy csillognak, mint két drágakő. Én... szeretem, szeretem ezt az embert. Teljes szívemből...
Lassan kezd mozogni bennem, de úgy érzem, hogy minden mozdulata egyszerre okoz kéjt és kínt. Holnapra biztosan nagyon fog fájni a seggem, de nem érdekel. Megéri, ha együtt lehetünk...
Lehajol hozzám, miközben csípője ringása gyorsul, én pedig minden egyes alkalommal úgy nyögök alatta, mint valami olcsó kurva, de nem érdekel. Olyan gyönyört nyújt nekem, amilyet még soha senki eddig... olyan gyönyört ad, ami a mennyekbe repít és testem szinte lebeg. Gyors, erőteljes lökésekkel tesz magáévá, de nem bánom, csak még jobban élvezem. Gyönyörű hangom nyög fel, én pedig szinte csillagokat látok, mikor megtalálja testemben azt a bizonyos pontot. Egyszerűen hihetetlen... ujjait hirtelen fonja férfiasságom köré, majd kezét csípőjének mozgásával párhuzamosan mozdítja meg. Úgy érzem, pillanatokon belül elér a beteljesülés. Annyira jó, amit csinál... annyira jól esik minden mozdulata és tényleg nem telik el fél perc sem. testem megfeszül körülötte, szoros bilincsbe zárva férfiasságát, mire csak érzem, ahogy testemben forróság árad szét és hangos kiáltással ő is elévez. Fáradtan hajtja fejét mellkasomra, de még nem választja szét testeinket, nem akar fájdalmat okozni.
Hevesen kapkodja a levegőt, érzem, hogy szíve is ugyan úgy zakatol, mint az enyém. Átölelem, majd ujjaim hajával kezdenek játszani... minden olyan békés, minden olyan nyugodt és én nem bírom magamban tartani a vallomásomat:
- Szeretlek... - suttogom, mire felkapja a fejét.
- Tessék? - remeg a hangja, de egyelőre nem tudom eldönteni, mitől.
- Én... ne haragudj...
- Nem, Yuu... én csak, azt hiszem rosszul hallottam...
- Miért? Mit hallottál...
- Azt hiszem, azt, hogy szerelmet vallottál nekem... - próbálja megőrizni kemény és komoly vonásait, de nem meg neki, szemei már mosolyognak. Elmosolyodom, tudom, hogy nem tettem rosszat azzal, hogy bevallottam, mit érzek iránta.
- Hát... én is azt hiszem, hogy azt mondtam! - elvigyorodom, ő pedig állát megtámasztja mellkasomon és úgy néz szemeimbe.
- Szeretlek! - válaszol az iménti kis vallomásomra, de ő egyenest a szemeimbe mondja.
- Én is téged... - suttogom, mire csak megemelkedik és ajkaimra csókol. Csókja nagyon lágy, nagyon kedveskedő, nagyon figyelme... benne van minden, amit érzem, de mindemellett a figyelmemet is eltereli vele, miközben óvatosan szétválasztja a testeinket. Felszisszenek, de fájdalmas hangom csókjával fojtja el.
- Ne haragudj... - suttogja számba, én pedig mosolyogva megrázom fejem.
- Nem haragszom... nagyon jó volt! Csak... azt hiszem, ezt még meg kell szoknom... - nevetek fel zavartan, ő pedig csak újra megcsókol.
- Ideje lenne hazamennünk, nee? - corógatja meg orrom sajátjával.
- Hai... - sóhajtok fel. - Igazad van... de te vezetsz... én képtelen lennék most! - sunyin elvigyorodik, mikor felfogja, mire is céloztam.
- Hé... te akadékoskodtál... ha kibírtad volna hazá---
- Nem! Így volt tökéletes... nem bírtam volna ki hazáig... sőt, tuti fának mentünk volna...
- Hát, azt talán nem kellene! - mosolyog, majd felemelkedik rólam és az ülés vgéba kúszik, hogy megkeresse elhagyott pólóját meg nadrágját. Még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy mikor vette le őket, de nem is számít. Megbabonázva figyelem a mozdulatait, egyszerűen gyönyörű... soha életemben nem láttam még hozzá hasonló szépséget! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy magaménak mondhatom őt is és a szerelmét is.
- Kouyou...
- Hm? - néz fel rám, miközben már a pólóját veszi fel.
- Mond csak... megbocsátottál nekem? - ugrik be az első kérdés, ami foglalkoztat.
- Tudod, azt hittem végleg megtört bennem valami, amikor arra mentem haza, hogy eltűntél... nagyon fájt! Úgy éreztem, összetörted a szívemet... de én voltam ostoba, mert elmentem arra a hülye találkozóra, miközben biztos voltam benne, hogy nem fogom jól érezni magam, mert egyfolytában rád fogok gondolni... és így is lett! Tudod... azért mentem el, mert meg akartalak védeni...
- Megvédeni? Mégis mitől? - kérdezem meglepődve, erre nem számítottam.
- Magamtól...
- Magadtól? Én ezt nem értem...
- A betegség... nos... csak ideig-óráig gyógyítható... tökéletesen sosem gyógyulok ki belőle és nem akartam, hogy mellettem kelljen lenned... én... nem akartam azzal fájdalmat okozni neked, hogy elvárom, hogy mellettem legyél végig...
- Kouyou...
- Nem, várj! Hadd fejezzem be... nem akartam, hogy végig kelljen nézned... de a szerelem, amit egy ideje éreztem irántad, erősebb volt az eszemnél... azért mentem el hozzád Mie-be, hogy a segítséged kérjem, mert azt akartam, hogy velem legyél, önző módon veled nem törődtem... először pont úgy reagáltál, mint vártam! - mosolyodott el, mire szégyenkezve elfordítottam a fejem. Odamászott hozzám az ülésen, megragadta állam, majd maga felé fordította és puszit lehelt ajkaimra. Szorosan hozzá bújtam, hallgattam légzését, miközben szorosan átölelt.
- Sajnálom... - suttogtam nyakának.
- Ugyan már... - simította meg arcom. - Én is így reagáltam volna... tekintve, hogy nem vagyunk minta barátok vagyis nem voltunk... de aztán végül mégis mellettem kötöttél ki...
- Hai, szerencsére... - csókoltam meg bőrét. - Ano... nem mondod el?
- Nem akarod tudni, édesem... én... nem akarom, hogy tudd!
- Kouyou... azt hiszem, jogom van tudni... nem gondolod?
- Miért akarod, hogy fájdalmat okozzak?
- El tudom viselni... azt hiszem, jogom van tudni, mire készüljek, nem igaz? És oda kell figyelnem rád... nem akarom, hogy bajod essen... - bújok még szorosabban hozzá.
- Igen, jogod van...